Az MVGYOSZ Reál(is) jövő – Látássérült középiskolások reál tantárgyi tanulását támogató ismeretek átadása (IFJ-GY-20-A-0291) című projektje keretében megszervezi az Együtt a jövőnkért online találkozó harmadik alkalmát szakemberek számára.
Az online találkozó célja, hogy véglegesítsük a projekt keretében készülő online kiadvány tartalmát, mely támogatja a látássérült fiatalok reál tantárgyainak tanulmányait. Emellett ismertetjük a közeljövőben megrendezendő online kurzusokat és a tavaszi tábor tematikáját, valamint szót ejtünk a projekthez kapcsolódó eszközbeszerzésekről is. Készülünk egy izgalmas szakmai csemegével is: a résztvevők a feltaláló előadásából ismerhetik meg az UBIM nevű, matematika/geometria tanulást támogató eszközt. Ahogy korábban, úgy természetesen ezen az alkalmon is válaszolni fogunk a jelentkezési lapokon feltett kérdésekre.
Az eseményre szeretettel várunk gyógypedagógusokat, gyógypedagógus hallgatókat, középiskolában tanító tanárokat, pedagógus hallgatókat és más szakembereket, akik érintettek a vak vagy gyengénlátó diákok oktatásában, illetve akik érdeklődnek a terület legújabb fejlesztései és módszertanai iránt. Az eseményre azokat is várjuk, akik az eddigi találkozókon nem tudtak részt venni.
A webináriumon a részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges, melyet 2021. január 25. (hétfő) délig lehet megtenni a következő űrlapon: https://forms.gle/7NZuMNrjkDzmbrvx6
Az esemény a Google Meet videókonferenciák lebonyolítására kialakított felületen valósul meg. A belépéshez egy linket küldünk a regisztrált résztvevőknek a találkozó előtt egy nappal. Így nagyon FONTOS!, hogy csak azok fognak tudni csatlakozni, akik előzetesen jelentkeztek az eseményre.
Az Együtt a jövőnkért online találkozó időpontja: 2021. január 26. kedd 16:00-18:00
A beszélgetéshez a kezdést követően bármikor lehet csatlakozni.
Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása keretében valósul meg.
“Fenntartható jövő”
Néhány fontos tudnivaló a Google Meet használatához:
– a Google Meet felület használatához a Google Chrome böngészőt javasoljuk. Így minden információ magyarul fog megjelenni.
– Okostelefonon is lehetséges a csatlakozás. Ebben az esetben telepíteni kell a Meet alkalmazást, ami a beszélgetés linkjére kattintva automatikusan megtörténik. Az alkalmazásban több felirat angol nyelvű, a beszélgetéshez való csatlakozáshoz a „Join” gombra kell kattintani.
– A képernyőolvasó szoftvert használó résztvevőknek javasoljuk, hogy fülhallgatóval kapcsolódjanak az eseményhez, így a képernyőolvasó nem hallatszik bele a beszélgetésbe.
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Puskás Anett
ifjúsági referens
