A tanév első Együtt a jövőnkért online alkalmán az érdeklődők megismerkedhetnek egy újabb inklúziót támogató magyar egyetem esélyegyenlőségi lehetőségeivel, valamint bemutatkozik egy akadálymentes városnéző sétákat szervező vállalkozás. Az eseményen továbbá áttekintjük az őszi ösztöndíj- és programkínálatot.
Ma már látássérült személyek számára is elképzelhető, hogy a gazdasági szektorban dolgozzanak. Ezt jól tudják a Budapesti Gazdasági Egyetemen is, ahol olyan esélyegyenlőségi kisokost állítottak össze, melyben felhívják a figyelmet a látássérült hallgatók tanuláshoz való egyenlő esélyű hozzáférésére is. Az egyetem látássérült hallgatókat támogató lehetőségeiről Rajnai Eszter, az egyetem esélyegyenlőségi szakértője számol be.
Bár már beköszöntött az ősz, nem kell elbúcsúznunk a kinti programoktól. Ebben segít a DiversiGO, amely – egyelőre csak Budapesten – akadálymentes városi sétákat szervez. A séták útvonalairól és az eddigi tapasztalatokról Koczkás Martin, a DiversiGO vezetője mesél.
A két témát kiegészítve és összekötve, szeretnénk bemutatni a látássérült fiatalokat érintő legfontosabb ösztöndíj- és program-lehetőségeket, melyek az ősz folyamán esedékesek.
A szeptemberi alkalomra szeretettel várjuk a látássérült fiatalokat és szüleiket, gyógypedagógus szakembereket és hallgatókat, az oktatási intézmények képviselőit, az érdekképviseleti szervezetek munkatársait és önkénteseit, illetve más, a téma iránt érdeklődő személyeket.
Az esemény időpontja: 2024. szeptember 18. (szerda) 16:00
Az esemény helyszíne: online – Google Meet
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2024. szeptember 16. (hétfő) 23:59-ig fogadunk a következő online űrlapon:
https://forms.gle/xqdMzTAvdWA57wHP9
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Puskás Anett
ifjúsági referens