Hogyan lehet látássérültként zenélni akár klasszikus hangszereken, akár elektronikus úton, különböző szoftverek segítségével? Hogyan érdemes rögzíteni és megszerkeszteni a felvett zeneműveket? Az Együtt a Jövőnkért júniusi alkalmán ez is kiderül, a nyári illatokban és színekben tobzódó Vakok Kertjében, 2023. június 26-án. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az eseménysorozat júniusi, jelenléti formában megtartott alkalmán Hoffmann Rita, az ELTE oktatója segítségével körbejárjuk a látássérült emberek zenei tanulmányai során felmerülő leggyakoribb kérdéseket.
Ezt követően Pásztor Tibor és Almádi Péter, a Hungarian Blind Producers közösség két alapítója avatja be a résztvevőket az elektronikus zenei irányzatok világába. Szó lesz a látássérült zenészek számára elérhető legjobb zenei alkotó szoftverekről, hatékony zeneszerkesztési praktikákról, és a Hungarian Blind Producers közösségről.
Az alkalmat a Vakok Iskolája Legato Kórusának előadása teszi színesebbé Dr. Flamich Mária egyetemi oktató vezetésével.
Az eseményre szeretettel várjuk a látássérült fiatalokat és szüleiket, gyógypedagógus szakembereket és hallgatókat, az oktatási intézmények képviselőit, az érdekképviseleti szervezetek munkatársait és önkénteseit, illetve más, a téma iránt érdeklődő személyeket.
A júniusi Együtt a jövőnkért esemény
– időpontja: 2023. június 26. (hétfő) 13:00-15:00
– helyszíne: a Városligetben megtalálható Vakok kertje.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2023. június 24. (szombat) 23:59-ig fogadunk a következő online űrlapon:
https://forms.gle/qxdb4c9cK21qgvn98
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Puskás Anett
ifjúsági referens