A januári Együtt a jövőnkért a héten elmaradt, de jövő héten pótlásra kerül. Az eseményre így még lehet jelentkezni a felhívásban szereplő információk szerint.
A munkaerőpiacra való belépésnek ma már alapvető feltétele az érettségi. Készüljünk együtt az idei tavaszi érettségi időszakra!
Az Együtt a jövőnkért beszélgetéssorozat következő alkalmán körüljárjuk a vak és gyengénlátó érettségizők lehetőségeit a vizsgák minél akadálymentesebb lebonyolítására, illetve tájékoztatást adunk arról, hogy a vizsgázó, a felkészítő tanárai, az iskola, illetve a szülők és egyéb segítők mi mindent tehetnek meg / kötelesek megtenni az egyenlő esélyű hozzáférés és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Tesszük mindezt az Oktatási Hivatal által kiadott “Mentesítések dokumentum” közös áttekintésével, mely elérhető itt. Arra bíztatunk minden érdeklődőt, hogy az esemény előtt tanulmányozza a dokumentumban leírtakat és gyűjtse össze felmerülő kérdéseit, hogy azokra már az eseményen választ tudjunk adni.
Szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat a látássérült fiatalokat, akik érettségi vizsga előtt állnak, akik előrehozott érettségire készülnek, illetve akik szülőként vagy pedagógusként segítik egy látássérült diák sikeres érettségi vizsgáinak megszervezését és lebonyolítását.
Az esemény időpontja: 2025. január 29. (szerda) 17:00
Az esemény helyszíne: online – Google Meet
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2025. január 27. (hétfő) 23:59-ig fogadunk a következő online űrlapon:
https://forms.gle/DFPrLVwBtQDzVTB4A
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Puskás Anett
ifjúsági referens