Együtt a jövőnkért találkozót tartottak A jövő kilátásai munkacsoport tagjai 2019. január 30-án az MVGYOSZ székházában.
A találkozóra eljöttek tanárok, gyógypedagógusok, szülők, illetve volt és jelenlegi középiskolás diákok. A hozzászólásokat név nélkül rögzítettük. Ezzel próbáltunk teret adni a teljes őszinteségnek.
A találkozó dr. Nagy Sándor köszöntőjével kezdődött, majd Puskás Anett projektmunkatárs ismertette a nap céljait és menetét. A találkozó egyik fő célja volt, hogy bővüljön a munkacsoport, mely meg is valósult.
Az eseményen egy személyes példa keretében tárgyaltunk az egyéni érdekérvényesítésről. A különböző esetek megmutatták, hogy napjainkban is nagy problémát jelent még a gyengénlátó tanulók küzdelme a felett az előítélet felett, hogy megjátsszák látássérültségüket. Az emberek nagy része még mindig nem ismeri a gyengénlátó személy fogalmát. Erre világítottunk rá 2018-ban Németh Orsolyával, melyben javasoltuk egy Gyengénlátó Bizottság létrehozását. Ezt az MVGYOSZ elnöksége elfogadta, de a bizottság tagjaiba azóta se jelentkeztek. Pedig az ügy nagyon sürgős.
A kör végén azt a következtetést vontuk le, hogy sok esetben teljesen személyfüggő az, hogyan alakulhat egy látássérült sorsa. Ezt kiküszöbölve, ha a személlyel való tárgyalás során nem jutunk eredményre egy olyan helyzetben, ahol az esélyegyenlőség hiányát tapasztaljuk, a hivatalos utat kell választanunk. Ha problémánk van egy ügyben, meg kell keresnünk az ahhoz kapcsolódó illetékes személyt hivatalos úton. Középiskolában először az adott tanárhoz, majd ha nem jártunk eredménnyel, az osztályfőnökhöz, s végül az igazgatóhoz kell fordulnunk hivatalos úton. Egyetemeken ebben nagy segítséget tud nyújtani az adott kar fogyatékosságügyi koordinátora. Ha az oktatási intézményben az adott tanuló nem jár sikerrel, segítségért fordulhat a lakóhelyéhez tartozó látássérült egyesülethez, illetve az MVGYOSZ-hez.
Az MVGYOSZ ugyanis fontosnak tartja, hogy minden szolgáltatás egyenlő mértékben elérhető legyen. Amely nem ennek megfelelően, vagy az adott látássérültre vonatkozóan hátrányosan működik, azon változtatni kell. Így fontos kiemelni azt is, ha valaki az MVGYOSZ szolgáltatásaiban (Tankönyvellátás, segédeszközbolt, stb.) tapasztal problémát, az hivatalos úton jelezze. Erre jelenleg a szakmaivezeto@mvgyosz.hu mail címen van lehetőség.
A találkozó második felében a résztvevőktől érdeklődtünk, mi az az egy dolog, melyet a legsürgetőbbnek tartanak az oktatás területén. A legtöbb válasz a „megfelelő eszközök ingyenes biztosítása” volt, illetve az akadálymentesség, kiemelten a weboldalakra, például az elektromos ellenőrző, vagy az elektronikus tanulmányi rendszer akadálymentessége. De ugyanúgy fontos a www.felvi.hu, és a középiskolák saját weboldalainak az akadálymentes elérése is.
A tankönyvellátás kapcsán beszélgettünk az adaptációs folyamat pénzügyi és humánerőforrás pótlásának, illetve az adaptált tankönyvek ingyenes elérhetőségének lehetőségéről, ennek megvalósítási formáiról.
Több külföldi tapasztalatot is behoztak a résztvevők a tutorálással kapcsolatban. A tutorálás elméleti, tanulmányi ismeretek és készségek gyarapítását jelenti, eredményközpontú tevékenység, időnként éppen a felzárkóztatás a célja. Ezt végezhetik felsőbb éves diákok vagy gyógypedagógusok. A Magyarországon működő iskolai közösségi szolgálati rendszer lehetőséget teremt ennek megvalósítására, de ennek is vannak hátulütői. Megtörténhet (s a megbeszélésen elhangzott példa alapján meg is történt), hogy csak kihasználják a segítettet egy-két leigazolt óráért cserébe. Ezért ennek megfelelő kialakítása komoly tervezést igényel. Ennek tárgyalása kapcsán az MVGYOSZ kapcsolatba fog lépni az Országos Diákönkormányzat képviselőjével.
A találkozón még szót ejtettünk az utazó tanárok mai helyzetéről. A középiskolás diákok ugyanis nincsenek megfelelő számú utazótanárral ellátva.
A megoldást sok esetben az jelenti, hogy az oktatási intézmény egy asszisztenst vesz fel a diák mellé, aki segíti őt a scannelésben, jegyzetek készítésében, vagy az intézményen belüli közlekedésben. Ez a megoldás viszont elszigetelheti a látássérült diákot osztálytársaitól. Az autizmus spektrumzavarral küzdő diákok számára már működik egy rendszer Magyarországon, melyet az MVGYOSZ meg fog vizsgálni, hogy milyen minőségben adaptálható át látássérült diákok számára. A rendszer 4-5 osztálytársat jelöl meg egyszerre a sajátos nevelési igényű diák segítésére, így elkerülhető a kirekesztés.
A megbeszélés végén a résztvevők különböző feladatokat vállaltak a következő találkozóig, mely két hónap múlva lesz. Így Ők is munkacsoportunk részeivé váltak. Ezúton is köszönjük!
Reméljük, minél többen így tesznek, s ezzel is segítik a látássérült diákok tanulását és tanítását.
A programról érdeklődni lehet: szervezes@mvgyosz.hu mail címen.
Puskás Anett
projekt munkatárs
érdekképviseleti előadó és ifjúsági referens