A központi írásbeli felvételivel kapcsolatban célszerű informálódni külön annál az intézménynél, ahol a tanuló a felvételit írja (ez nem feltétlenül egyezik meg azzal az intézménnyel, ahol tovább szeretne tanulni).
A sajátos nevelési igényű tanulók a központi írásbeli felvételi vizsgán az alábbi kedvezményekre lehetnek jogosultak:
– indokolt esetben biztosítani kell számukra a hosszabb felkészülési időt a felvételi vizsgán,
– biztosítani kell az iskolai tanulmányai során a felvételiző által használt, megszokott eszközök használatát (pl. számítógép),
– a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés biztosítható, ami azt jelenti, hogy a vizsgadolgozat értékelésekor bizonyos feladattípusokat a javító tanár nem vesz figyelembe, (például magyar írásbelinél a helyesírást, vagy külalakot, stb.) az ezekre adható pontot az elérhető maximális és a tanuló által elért összpontszámba sem számítja be.
Amennyiben a sajátos nevelési igényű jelentkező élni kíván az őt meg illető fent említett speciális lehetőségekkel (közülük akár többel is), akkor a központi írásbeli vizsga jelentkezési lapjához csatolnia kell erre vonatkozó kérelmét, továbbá a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának véleményét a sajátos nevelési igény, illetve a fogyatékos állapot fennálltáról. E kérelmet a központi írásbeli vizsgát szervező gimnázium, szakgimnázium igazgatója határozattal bírálja el. A döntés ilyen esetben kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozhat, vagyis a felvételiző által igénybe vehető kedvezményeket rögzíti (használt, megszokott eszközök biztosítása, az írásbeli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszabbítása, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés.) Ekkor már nem kérhető például a központi vizsga letétele alóli mentesítés.
A vizsga során – a sajátos nevelési igényű tanulók részére adott igazgatói engedélyben meghatározott eltéréssel – a feladatlap-készítő bizottságok által meghatározott, a hivatal honlapján közzétett, a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szerinti jelentkezési határidőig nyilvánosságra hozott és az egyes feladatlapokon is feltüntetett segédeszközök használhatók.
Gulyásné dr. Bölkény Ágota