A Bakonyi Csillagászati Egyesületről és a „Tapintható univerzum” elnevezésű projektjükről néhány hónappal ezelőtt olvastam először az interneten. Mindig is érdekeltek a minket körülvevő világ csodái, és amit lehet, azt vágyom is megérinteni, megtapasztalni, így természetes, hogy az interaktív kiállításról szóló cikk rögtön megragadta a képzeletemet. Ettől a naptól kezdve szerettem volna részese lenni ennek az „űrutazásnak”.
Nagy volt bennem a várakozás, amikor értesültem: 2021. októberének első hétvégéjén Budapestre, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szolgáltatóegységébe (Thököly út 105.) hozzák hallható-és ujjbeggyel is érezhető ismeretterjesztő programjukat. Ennek célja, hogy a látássérülteknek „kéz-közelbe” adja naprendszerünk bolygóit, azok holdjait, otthonunkat, a Földet, és a rajta játszódó, felszínformáló tevékenységeket.
A tárlat 77 elemből áll, melyek mindegyikén felirat hirdeti – Braille-és sík írásban is -, mit is ábrázol. QR-kód beolvasására alkalmas okostelefonunk segítségével mindegyikükről meghallgathatunk egy-egy rövid ismertetőt.
Az informatív, de mégis közérthető hanganyagok az alábbi linkre kattintva érhetők el:
https://bacse.hu/audio01
Ha megnyitjuk, egyből elindul az első modellhez tartozó hanganyag. Az oldalon található „Következő” elnevezésű hivatkozás aktiválásával lehet váltogatni a felvételek között.
Még ennél is teljesebb élményt, több információt jelent, ha a Bakonyi Csillagászati Egyesület egyik lelkes munkatársának vezetésével tekintjük meg a kiállítást. Nekem Ivanics-Rieger Klaudia volt a tárlatvezetőm.
Megtudtam: társaival 2015 óta dolgoznak együtt. Kezdetben baráti társaságként működtek, majd 2018-tól hivatalos formában. Ha az emberek meghallják ezt a kifejezést: „amatőr csillagász”, egy olyan személy jut eszükbe, aki távcsövön keresztül kémleli a messzeséget. Ez a tevékenység azonban nagymértékben függ az időjárástól: ha borult az ég, akkor bizony nem látnak semmit. Épp ezért igyekeztek valami mást, merőben újat kitalálni.
3D nyomtató segítségével készített égitesteket korábbi programjaikban is használtak, de a „Tapintható univerzum” ötlete egy speciális történetből nőtte ki magát. Néhány évvel ezelőtt megragadta figyelmüket egy édesapa Facebook-posztja. Egy csillagászattal foglalkozó csoportba írta segítséget kérő bejegyzését: kedves elfoglaltsága az égitestek megfigyelése, amit szeretne látássérült kisfia számára is értelmezhetővé, megfoghatóvá tenni. A hozzászólók egyöntetűen azt állították: ez lehetetlen. Klaudia a folytatásról így mesélt:
„Olvastam ezeket a kommenteket és azt mondtam: olyan nincs, hogy nem lehet, legfeljebb csak nem tudják, hogy hogyan. Akkoriban már volt egy pár 3D nyomtatott égitestünk. Elgondolkodtam: ezeket nagyon jól meg lehet tapogatni. Elkezdtünk erről egyesületi szinten is beszélgetni. Így született meg az ötlet: csináljunk egy komplett naprendszert közel 80 makettel, hogy egy látássérült is élvezhesse ezeket a dolgokat, amik sokszor egyébként egy átlagembertől nagyon távol állnak, függetlenül attól, hogy látó, vagy nemlátó.”
Így vehettem kezembe én is 4,6 milliárd éves Naprendszerünk méretarányos modelljét, melyen a közepes labda nagyságú Naphoz képest a többi bolygó csak akkora, mint egy tű hegye.
Földünket és a közvetlen közelében levő 8 bolygót, illetve azok holdjait gömbökkel – illetve formától függően térbeli modellekkel – mutatják be. Ezeket közvetlenül az internetről lementett fotók – például: űrszondák képei – alapján nyomtatták ki, így tökéletesen láthatók és tapintás útján is érzékelhetők rajtuk a kráterek, hegyvonulatok, kontinensek közti repedések, stb.
A felszínt formáló, vagy épp a bolygók aktivitásával kapcsolatos jelenségeket, mint például egy, a világűrből érkezett kő, azaz meteorit vájta kráter képződését, avagy vulkán-vagy napkitörést, egy gleccser mozgását, vagy egy hurrikán örvénylését síkban, négyzet alakú lapokra, ún. „csempékre” nyomtatták.
A fentebb említett tűzhányóra, amely a Mount Saint Helens nevet viseli, még egy pár mondat erejéig visszatérek. Döbbenetes, szívszorító volt megtapogatnom azt a két makettet, melyek közül egyik az 1980-as kitörése előtti állapotát jeleníti meg, míg a másik a kitörése utánit. A robbanásos kitörést követően a hegy északi oldala teljesen leomlott, s korábban hegyes, kúpos formája is megváltozott. Csúcsa helyén hatalmas kráter tátong. Amikor ezt megérintettem, úgy fogalmaztam: valósággal „csonkolódott” a teteje. Az idevonatkozó hangos tájékoztatóból azt is megtudtam: 57 ember vesztette ekkor életét, 600 négyzetkilométernyi erdő pedig elpusztult.
Univerzumunkban tett kalandozásaim során sok egyéb, különleges szemléltető tárgyal találkoztam. Hétköznapinak egyáltalán nem mondható élmény volt tenyeremben tartani egy kis darab vasmeteoritot, mely apró mérete ellenére igen jelentős súllyal rendelkezik. Nagyobb „testvérét” már csak két kézzel tudtam megemelni.
Ujjaimmal bebarangolhattam a Föld dombornyomott, vetületi térképét, amely ebben a formában az első Magyarországon. Földrajzból annak idején megtanultam, hogy mik is azok a szélességi-és hosszúsági körök. Tudtam, hogy ezek a bolygónk metszéspontjára vízszintes és függőleges körök, melyek lényegében egy koordinátarendszert alkotnak. Vízszintesen az Egyenlítőt, a Ráktérítőt és a Baktérítőt, illetve a sarkköröket kell megnevezni, míg függőlegesen a Greenwichi hosszúsági kört. Ám más elméletben tudni valamit, és más megérinteni, „átlátni”. Épp ezért fogadtam kitörő örömmel, mikor Klaudia a kezembe adott egy olyan földgömböt, melyen – a kontinensek és óceánok mellett – a nevezetes körök elhelyezkedését, egymáshoz viszonyított helyzetét is érzékelhettem.
Megtudhattam azt is, hogy a Mars és a Jupiter közötti aszteroida-övezetben, sok egyéb kőzet mellett, található egy, amely Louis Braille után kapta a nevét. Ennek alakja leginkább egy hóemberhez hasonlítható.
Ámultam, mikor szembesültem vele, miként keringenek a Szaturnusz körül kisebb-nagyobb jégdarabokból álló gyűrűi, melyeket a bolygó gravitációs ereje tart pályájukon. Vastagságuk az egy kilométert sem éri el, ám a gyűrűk átmérője átlagosan négyszázezer kilométer.
Örömteli, értékes és érdeklődést fenntartó két órát töltöttem a tárlat megnézésével. A nagyjából 120 perces időtartam első hallásra talán soknak tűnik, de a közel 80 makett áttanulmányozására, a róluk szóló információk meghallgatására akár ennél sokkal többet is rá lehetne szánni.
Szívből jövő köszönet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a szervezésért, és a Bakonyi Csillagászati Egyesület munkatársainak készségességükért, nyitottságukért, soha el nem fogyó türelmükért!
Taskovics Adél
