Az online kémia kurzust Szombati Zsigmondné Panni, a Vakok Általános Iskolájának kitüntetett gyógypedagógusa tartotta.
Interaktív előadásához minden résztvevő diáknak előzetesen (postai úton) kiküldésre kerültek az AtoMol készlet atomjai és egy Braille periódus tábla.
Az előadó által feltalált AtoMol készlet jelentősen megkönnyíti a kémiai ismeretek elsajátítását. Az AtoMol alkalmas az összes gyermek oktatásához, fogyatékosságtól függetlenül. Előnye, hogy a látássérült fiatalok is együtt tudnak dolgozni látó társaikkal. Az AtoMol sok fiatal érdeklődését felkelti a kémia iránt, használatával tudásuk biztosabb alapokra helyeződik.
A tanárnő egy rövid prezentáció segítségével szemléltette, hogy milyen előnyökkel jár a készlet használata más modellező készletekkel szemben. A diákok tapintás alapján is meg tudják mondani, milyen atom, vagy milyen molekula van a kezükben. Ezt más készletnél nem tudják megvalósítani pusztán a tapintásukra hagyatkozva.
Az oktató felhívta a figyelmet, hogy a kémia tanítás és tanulás elképzelhetetlen a szerkezeti képletek ismerete nélkül. Az AtoMol képes ezen hiányosságok pótlására is. A modellek segítségével a tanulók a kémiai anyagok szerkezetét és kapcsolódásait könnyebben ismerhetik meg.
Az AtoMol készlet 100 darabból áll. Atomokat és periódusos tároló egységet tartalmaz. A készlet alapanyaga filc, az atommagot, illetve az elektron-pályákat vékony zsinór választja el egymástól. Az atommagban levő protonokat gyöngy helyettesíti, az elektronokat gomb, míg a szabad elektron helyeket gomblyuk szemlélteti.
Az atomok molekulává válását a gombok és gomblyukak összekapcsolásával lehet modellezni. A kötések így valamennyi tanuló számára értelmezhetővé válnak.
Az atomokat tároló egység a periódusos rendszernek megfelelően van ellátva zsebekkel, melyeken sík- és Braille-írással van jelölve a csoportok és az atomok neve. Ez a megoldás biztosítja a periódusos rendszer ismeretét is. Ezáltal könnyűvé válik az egyes atomok jellemzése és elhelyezése.
A készlettel való munka fejleszti a tanulók figyelmét, logikai gondolkodását, kreativitását is.
Hogy egy példát vegyünk, a Radon atom képe egy filc alapanyagú kör, melyen egy vékony zsinór választja el az elektronhéjat az atommagtól. Az atommagban 8 nagy méretű gyöngy és 6 kisméretű gyöngy ábrázolja a protont. A nagyméretű gyöngyök a 10-eseket, a kisméretűek az egyeseket jelölik. A gyöngyökből egy oszlopban maximum 5 darab található, amely szintén megkönnyíti a számolást. Az elektronhéjon gombok demonstrálják az elektronokat, ezen az atomon gomblyuk nem található, mivel nemesgáz lévén nincs szabad kötőelektronja. Az atommagtól távolodva az első elektronpályán 2, a másodikon 8, a harmadikon 18, a negyediken 32, az ötödiken 18, és a hatodikon pedig 8 gomb jelzi az elektronokat.
A kurzus első alkalmán a résztvevőknek a nekik megküldött atomokat kellett meghatározniuk. Így volt aki a hidrogént, a nátriumot, és volt aki az oxigént vagy a szenet határozta meg a kezében lévő eszköz segítségével.
Ezután következett a molekulák építése az előadó instrukciói segítségével. A fiatalok sikeresen kiraktak egy víz molekulát, egy szén monoxid molekulát, valamint egy hidrogén kloridot, és végül az ammónia is a kirakott molekulák közé került.
A kurzus második alkalmán ismétlésre kerültek a megküldött atomok meghatározásai, valamint tulajdonságaik felsorolása is. Szintén az ismétlés részét képezte, hogy újra össze kellett rakni a molekulákat. Ekkor viszont már a tulajdonságok felsorolása is fontossá vált. Mivel az AtoMol készlet segítségével a kötések jellegét is könnyen ki lehet találni, így nagy segítséget jelent a tulajdonságok megállapításában is.
Az AtoMol készlet mellett az előzetesen megküldött Braille periódusos rendszerrel is dolgoztak a fiatalok. A lapon nem található meg minden atom, de a legfontosabbak igen, és így nagy segítséget nyújthat a gyors meghatározásban.
Az A/4-es Braille periódusos rendszer mellett egy Braille periódusos füzet is segíti a vak diákokat a kémia tanulásban, melyben minden információ megtalálható, ami a síkírásos periódusrendszerben egy ép látású személy számára elolvasható. Azért van szükség külön Braille periódusos füzetre, mivel az A/4-es lapra nem fér ki minden információ.
A kémia oktatásban főként a szervetlen kémia tanulásában fontos az AtoMol készlet. A szerves kémia megfelelő modellezése még nem elérhető, viszont a kitüntetett gyógypedagógus már elkezdett gondolkodni a megvalósításán.
A tapintható eszközök mellett alkalmazások is segíthetik a kémia tanulást.
Kémia
Magyar nyelvű kémiai alkalmazás, melyben külön füleken találhatóak meg többek között az egyenletmegoldás, a periódusos rendszer, az oldhatóság és a molekulatömeg.
A Kémia alkalmazás segítségével felfedezhetőek a kémiai reakciók és megoldhatóak a kémiai egyenletek egy vagy több ismeretlen változóval.
Az alkalmazásban az interaktív periódusos rendszerben megtalálható elemeket kijelölve további információkat kaphatunk róluk.
iOs: https://apps.apple.com/us/app/k%C3%A9mia/id493558583?l=hu
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.chemistry&hl=hu&gl=US
SciQuiz/ SCQ – Tudományos kvíz
Az alkalmazást gyengénlátó tanulóknak ajánlott. Sok érdekes – már-már bámulatos – lehetőséget biztosít az atomok, molekulák megismerésére, megtanulására.
Az alkalmazás bizonyos funkciói magyar nyelven is elérhetőek, bár ezek is inkább törtmagyarnak mondhatóak. A többi funkció többségében angol nyelven jelenik meg. Viszont könnyen lefordítható, ugyanis egyszerű kifejezéseket és mondatokat használ.
A SciQuiz 3-9. osztály számára biztosít tudományos kvízt angol nyelven a természettudományok tárházából.
A Tudományos kísérletek rész leginkább a fizika és a kémia tantárgy elmélyítésére szolgál.
Lehetőségünk van a különböző molekulák térbeli alakját megtekinteni 3 dimenziós mozgatható képek formájában. A képekre rá is közelíthetünk, illetve távolról is szemlélhetjük azokat. Sajnos a kötések típusait az ábrákból nem tudjuk tanulmányozni, de a kötések szögei kitűnően megfigyelhetőek.
Egy időigényes, de szórakoztató feladat az Atom puzzle, ahol molekulákat kell kirakni a megfelelő 2 dimenziós ábra szerint.
Az Optika puzzle során tükrök segítségével továbbíthatjuk a lézer fényét, megtapasztalva a tükröződés és az abszorbancia fogalmait.
A Quantum puzzle során a fotonokkal ügyeskedhetünk.
Az alkalmazásban külön fül van az aktuális Tudományos hírek számára. Ez a felület teljesen magyar, magyar cikkekkel.
iOS: https://apps.apple.com/us/app/sciquiz-science-learning/id1440078272
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.wjf.scq
Periódus táblázat
A táblázatban lépkedhetünk az elemeken. Azokat kijelölve további információkat tartalmazó fület nyithatunk meg.
Az alkalmazás lehetőséget ad jegyzetelésre, feljegyzések készítésére is.
Az elemeknél megjelenített fizikai és atomi tulajdonságok mellett külön füleken megtaláljuk az Oldhatósági táblázatot, az Elektrokémiai sorozatot, valamint a Reaktivitási sorozatot. A moláris tömeg részben atomok és molekulák moláris tömegére tudunk rákeresni.
iOS: https://apps.apple.com/hu/app/peri%C3%B3dusos-t%C3%A1bl%C3%A1zat-k%C3%A9mia-201/id1467907855?l=hu
Vegyjelek kvíz
A magyar nyelvű alkalmazás roppant egyszerű. Két lehetőség van: vegyjelek alapján kell kitalálni, melyik atomról van szó; illetve az atomok nevei alapján kell kiválasztani azok megfelelő vegyjeleit.
A jó megoldások zöld színre színeződnek. Képernyőolvasóval úgy kapunk információt a bejelölés után, hogy a másik két lehetőség után a „halvány” szót fogjuk hallani. Ha rossz lehetőséget jelölünk be, az pirossá válik. Ekkor képernyőolvasóval a rossz megoldásunk után fogja a „halvány” szót mondani.
iOS: https://apps.apple.com/hu/app/vegyjelek-kv%C3%ADz/id1276712831?l=hu#?platform=iphone
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=marijndillen.chemicalsymbolsquiz
Kémiai képletek kvíz
Az előző alkalmazás testvére, ugyanazon elvek mentén működik, csak a vegyjelek és atomnevek helyett kémiai képletek és megnevezéseik vannak.
iOS: https://apps.apple.com/hu/app/k%C3%A9miai-k%C3%A9pletek-kv%C3%ADz/id1338676361?l=hu
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=marijndillen.chemicalformulasquiz
Kémiai szerkezetek kvíz
Gyengénlátó diákok számára ajánlott, ha jobban bele akarnak mélyedni a kémiába és szeretnék fejleszteni tudásukat a molekulák kémiai szerkezetét illetően.
Az alkalmazás magyar nyelvű, de nem ingyenes.
iOS: https://apps.apple.com/hu/app/k%C3%A9miai-szerkezetek-kv%C3%ADz/id1397168183?l=hu
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=marijndillen.chemicalstructuresquiz
Kurzusvideo linkek:
Online kémia kurzus – A kémia tanulását támogató eszközök első és második rész
Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.
„Fenntartható jövő”

Puskás Anett
ifjúsági referens