Néhány hete megjelent cikkünkben áttekintettük, hogy milyen kihívásokkal szembesülhet a mosás kapcsán egy látássérült ember. Akkor jónéhány megoldási lehetőséget is kínáltunk, és így teszünk most is a ruházat rendszerezése kapcsán.
Annak a látássérült embernek, aki a ruhák közötti válogatáskor csak a tapintására tud hagyatkozni, érdemes már vásárláskor figyelnie az alábbiakra:
– Ugyanolyan szabású és anyagú, de eltérő színű ruhadarabból (pl. női felső, férfi ing stb.) nem célszerű kettőnél többet vásárolni, hiszen nem egyszerű azokat egymástól megkülönböztetni;
– Kiegészítőkből (pl. zokni) nem tanácsos túlzottan sok különböző színűt vásárolni, hiszen a legnagyobb gondosság ellenére is összekeveredhetnek a párok. Ez igaz a lábbelire is. Ráadásul azt sem feltétlenül egyszerű megjegyezni, hogy milyen színű nadrághoz és felsőhöz milyen színű zokni illik;
– a világos vagy fehér felső ruházat, szoknya vagy nadrág nagyon könnyen koszolódik, így tömegközlekedéshez vagy vakvezetőkutyával való közlekedéshez nem a legszerencsésebb választás.
Itt fontos megjegyezni, hogy a látássérült emberekre épp úgy jellemző lehet öltözködési stílusuk, mint a látókra. Biztosan van, aki a mai trendeket követve szeret felemás zoknit hordani, esetleg szokatlan színkombinációkat viselni. Az egyetlen kockázat, amit érdemes mérlegelni az, hogy az extravagánsan, a konvencióknak fittyet hányva öltözködő látássérült emberről a látó környezet sokszor nem azt gondolja, mennyire egyéni a stílusa, hanem hogy nem látja, milyen furán öltözik.
Otthonunkban a ruhadarabok rendszerezésének alapja, hogy minden ruha típusnak (pl. fehérneműnek, nadrágoknak, pulóvereknek stb.) legyen meghatározott helye. Ha valaki nem lát színeket, nem kis kihívás tudnia, hogy mely ruhadarabjai illenek össze stílusban és színben – előbbiben segít az anyag tapintása, a ruha fazonja. Ha egy-egy darab színe kapcsán elbizonytalanodunk, a legmegbízhatóbb segítséget a Távszem operátoraitól kaphatjuk. Sokan súlyosfokú látássérülés esetén is jelentősen támaszkodnak a színlátásukra, ami a ruhadarabok könnyebb megkülönböztetésén túl még a közlekedésben is segíti őket.
Azonos fazonú és anyagú, ám eltérő színű ruhadarabok megkülönböztetésére szerencsére tapintható megoldások is kínálkoznak. Fontos, hogy a jelölés rendszere a látássérült személy számára könnyen megjegyezhető legyen. Nem segít rajtunk, ha olyan bonyolult jelölésekkel akarunk boldogulni, amelyek jelentésére fél óra múlva már magunk sem emlékszünk!
Megtehetjük, hogy két egyforma fazonú, de eltérő színű ruha közül az egyikből kivágjuk a belevarrott címkét, míg a másikban benne hagyjuk. E módszer használatakor törekedni kell a következetességre, pl. mindig a sötét ruhából vágjuk ki a címkét, és a világos ruhadarabban hagyjuk benne. Szintén hasznos megoldás egy-egy jól tapintható latin vagy Braille-betűt hímezni a ruha olyan pontjára, ahol nem látható (pl. vastag harisnyanadrág derekába egy „Z” betűt ha zöld, „P” betűt ha piros). Betűket olvasni nem képes személy számára lehet szintén jól tapintható megoldás, ha a ruhadarab olyan pontjára, ami nem látszik – egy-egy apró, de jól tapintható öltést helyezünk el: egyet, ha fehér a ruha, , kettőt, ha rózsaszín. A jelzés hiánya is jelölhet konkrét színt, pl. fekete ruhákba nem kerül jelzés.
Jelöléseket továbbá 3D textilfestékkel is készíthetünk. Legegyszerűbb a gyárilag a ruhadarab nyakába varrott címkére helyezni a domború jelölést. Ez a szekrényben történő keresést is megkönnyíti, hiszen az összehajtott ruhadarabon is gyorsan megtalálható. A festékkel történő jelöléshez mindenképpen szükséges látó személy segítségét kérni, mert folyékony, megszilárdulásához idő kell.
A zoknik párosításában – ami sokunk számára lehet igazi mumus – van segítségünkre a zoknipárosító. Fontos, hogy amikor a koszos zoknit levesszük, azonnal fűzzük bele a zoknipárosítóba. Ezzel mosógépbe és szárítógépbe is tehetjük, valamint kiakaszthatjuk a szárítóra. Akinek úgy kényelmes, akár a zoknipárosítóval együtt is elteheti a tiszta zoknikat a fiókba. Ha megelégszünk vele, hogy csak fekete vagy szürke zoknijaink legyenek, akkor megúszhatjuk a zoknipárosítással járó macerát.
Dr. Gombás Judit