Eredetileg február 25-én került volna sor az MVGYOSZ első online matematikai kurzusára, ám a technika ördöge ezúttal – legalábbis átmenetileg – győzedelmeskedett, március 11-én viszont már gond nélkül megtarthattuk az eseményt. A kurzuson bemutatásra került a LaTeX matematikai nyelv és az R statisztikai program.

Az online megvalósításnak köszönhetően a diákok mellett a fiatalok szülei, tanárai és más szakemberek is részt vehettek az eseményen. Így az önálló tanulás lehetőségeit Magyarország több megyéjében terjeszthettük el.

A kurzust Rozemberczki Zoltán látássérült közgazdász, az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodájának munkatársa tartotta. Az interaktív előadás fókuszában két program állt, melyekhez a diákok ingyenesen hozzáférhetnek open source alapon és amelyeket akadálymentesen tudnak kezelni. Ez a két program a LaTeX és az R statisztikai program.

LaTeX

A LaTeX már legalább 30 éve létező program. Nem látássérült személyeknek kifejlesztett, de sorfolytonossága miatt tökéletes a vak és gyengénlátó felhasználók számára is, mivel a matematikai szimbólumokat karakteresen írja le, s a beszélőszoftver, valamint a Braille-kijelző akadálymentesen visszajelzi azt. . A LaTeX leíró nyelv segítségével matematikai tartalmakat is szerkeszthetünk, majd azokat megfelelő vizuális formában jeleníthetjük meg látó személyek számára.

Mindemellett a LaTeX egy országokon átívelő kódnyelvként használható. Ez a tulajdonsága segíti abban a látássérült személyeket, hogy a matematikai jelöléseket ugyanabban a formában tudja értelmezni egy békéscsabai és egy komáromi látássérült diák. De ha a tanuló például Erasmus programmal kiutazik Franciaországba, ott is akadálytalanul használhatja a kódnyelvet. A LaTeX tehát a beszélt nyelvektől független. Ugyanúgy tudja használni egy magyar és egy külföldi diák vagy tanár is.

A vizuális átalakítás opció abban segít, hogy a sorfolytonos kódnyelvet a látó személyek úgy lássák, ahogy az például a matematikai tankönyvekben is szerepel.

Tehát a LaTeX esetében két megjelenítésről beszélhetünk: a sorfolytonos forrás állományról, valamint a .pdf – vagy egyéb – állománytípusra átalakított vizuális megjelenítésről. A látó személyek számára mindkét forma ránézésre értelmezhető, de a sorfolytonos forma a nyelv minimális tanulmányozását igényli. A vizuális megjelenítéshez nem szükséges extra tudás a látó felhasználó részéről.

A LateX használatával tehát a látássérült diák és az ép látású tanára a matematika nyelvén korlátok nélkül tud kommunikálni.

Fontos, hogy a LaTeX-et tanulni kell. Már általános iskolában érdemes az alap jelöléseket elsajátítani. A Latex a matematikai feladatokat nem számolja ki a diák helyett, a műveleteket mi végezzük el. A LaTeX a matematikai tartalom vakok számára is elérhető formátumban való leírásában segít.
A LaTeX-ben leírandó információkat akár .txt típusú állományban is megírhatjuk. A Microsoft Word eltérő tudású a LaTeX-től, viszont az Office 365 Microsoft Wordben lévő MathML-t és LaTeXet is tudja olvasni a Jaws for Windows képernyőolvasó.

Jó gyakorlat lehet a LaTeX közoktatásban való használatára az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által készített feladatgyűjtemények használata. Ugyanis abban LaTeX formátumban írt feladatok vannak, amelyet a látó tanárnak csak kiválasztania kell, nem szükséges, hogy a nyelvet elsajátítsa. A tanár kiválasztja a feladatot a feladatgyűjteményből, a diák megkapja a LaTeX kódját és tudja használni szövegszerkesztővel, de megnyitható böngészőben is, mind két megoldás használható képernyőolvasó segítségével. A projekt jelenleg folyamatban van.

Ha szeretnénk elsajátítani a LaTeX leíró nyelvet, az Infoalap tananyagai között megtaláljuk: https://infoalap.hu/letoltesek/tananyagok/

Gyakorláshoz ajánlott a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok weboldala, ahol szintenként lépkedhetünk a LaTeX ismereteiben: https://www.komal.hu/home.h.shtml

Az oldal annak is bizonyítéka, hogy a LaTeX már a középiskolákban jól használható kódnyelv.

A DEX segítségével mp3-ban is el lehet menteni a LaTeX dokumentumot.
A DEX egy dramatizált elektronikus könyvszerkesztő és hangoskönyv-konvertáló program. Segítségével egyszerűen és gyorsan előállíthatóak elektronikus formátumú könyvekből hangoskönyvek akár mp3 akár Daisy-formátumban is, melyeket különböző eszközökön, mobiltelefonon, mp3- vagy Daisy-lejátszón lehet meghallgatni.

A LaTeX átalakítható MathML leíró nyelvbe, melyből Braille nyomtatásra szánt változatot is tud készíteni a DEX új változata. A tartalom így Braille kijelzővel is olvasható.
További információ: https://infoalap.hu/megoldasok/hallhassam/dex/

Összegezve, a LaTeXben megvan a lehetőség, hogy vakoknak is használható matematikai tartalmú kiadványok készüljenek benne. Emellett közös kommunikációs felületet jelent a látássérült és látó személyek között.

R program

Statisztikai program, mely a látássérült diákok, hallgatók számára is akadálymentesen használható. A program használatát egyetemistáknak is oktatják, emellett kutatások, szakdolgozatok készítéséhez használják. Gyakran az SPSS statisztikai szoftver használata helyett választják ezt a lehetőséget a felhasználók.
Az interpreteres, parancsmódú szoftver alkalmas tudományoskalkulátor kiváltására vak diákok számára is.
A parancssorba beírt műveleteket, feladatokat a kapott eredménnyel együtt a felhasználó el tudja menteni .txt típusú állományba, amit utána szövegszerkesztővel képes feldolgozni, például dolgozatba beszerkeszteni.

Az R parancskészlete bővíthető ingyenesen elérhető csomagokkal.
Ez azt jelenti, hogy a számunkra fontos témában bővíthetjük a szoftver tudását.

Az R nem akadálymentes funkciója a grafikonok ábrázolása. Ezt nem kérhetik számon a tanárok a vak diáktól. A parancsot be tudják írni, viszont ellenőrizni a megjelenő grafikon helyességét vizuálisan nem tudják. Így nem tudnak megbizonyosodni, arról, hogy a parancsot megfelelően írták be.

Az R program az internetről ingyenesen letölthető szoftver. A tananyag A jövő kilátásai Szakirodalom oldalán elérhető: https://jovokilatasai.mvgyosz.hu/szakirodalom/

Az R program vakon történő használatóról szóló cikk elérhető angol nyelven a
https://r-resources.massey.ac.nz/lurn/LURNch2.html linken.

Az alkalom végén Puskás Anett elmondta, hogy a Reál(is) jövő projekt során összegyűjtött anyagokat, linkeket megkapja minden résztvevő, ugyanis az információ elérhetősége egyik fontos alapköve az akadálymentes oktatásnak. Így például a kurzus video anyagát is megkapják a résztvevők a projekt végén.

Az online matematikai kurzust a Reál(is) jövő – Látássérült középiskolások reál tantárgyi tanulását támogató ismeretek átadása (IFJ-GY-20-A-0291) című projektje keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Fenntartható jövő” pályázat támogatásával valósítottuk meg.

 

Puskás Anett
ifjúsági referens

 

EMMI logó