A Kézzelfogható Alapítvány 2023. nyarán 6 napos nyári pihenést szervez.

Kinek?

A közös pihenést fiatal, elsősorban 18-40 éves (nem kizáró ok, ha valaki idősebb, de egyéb más megfontolásból bele illik a csapatba) látássérült fiataloknak szervezik, akik önmaguk ellátására egyedül képesek, szeretik a mozgásos programokat, szívesen ismerkednek, barátkoznak, akiknek a másokkal egy szobában való alvás nem okoz gondot és semmilyen másokat tartósan zavaró szokással nem bírnak. Házaspárok egy szobában való elhelyezését nem tudjuk megoldani.

A tábor időpontja: 2023. 07. 22. szombat vacsorától – július 27. csütörtök reggeliig.

Utazás közösen vonattal a Déli pályaudvarról történik, de a vonatra – ha valakinek kényelmesebb – Kelenföldön és a Déliből Székesfehérvárra közlekedő vonat bármelyik megállójában is fel lehet szállni.
Természetesen önállóan, akár autóval is lehet érkezni, de akkor a találkozó Gárdonyban a Fészek Vendégháznál lesz. Ezt mindenkivel egyénileg egyeztetik.
A tábor helyszíne: Gárdony, Fészek Vendégház, Pisztráng u. 18.
Elhelyezés a szálláshelyen 4-6 ágyas szobákban. Az épület egyemeletes, minden emeleten található egy-egy fürdőszoba. Az épület földszintjén helyezkedik el egy kiválóan felszerelt nagy konyha, társalgó televízióval, vetítési lehetőséggel és egy nagy fedett terasz. Az udvar tágas, kerti bútorok, padok, asztalok és grillező hely is rendelkezésre áll. Az épület kényelmesen berendezett, legkondicionált, pár éve esett át egy teljes körű felújításon.
A szobákban az ágyak többsége emeleteságy, minden ágyhoz tartozik szekrény, amiben a táborozó holmija kényelmesen elfér.
A szálláshely 50 méterre fekszik a strandtól, 300 méterre az állomástól és 100 méterre mindenféle vásárlási lehetőségtől. Fagyizó, gíroszos, lángos stb. pár perc séta távolságra vannak.
A vendégház szomszédjában van a bringakölcsönző. Innen bérlik majd a tandemek egy részét. 6 VDSE tandem folyamatosan a táborozók rendelkezésére áll. Látó önkéntesek segítenek a kirándulásoknál.

Tervezett programok nem a megvalósítás tervezett sorrendjében

1. Bringázás a Velencei-tó körül.
2. Madárdal tanösvény (Dinnyés) kirándulás szakvezetéssel, madársimogatással. Régi mezőgazdasági gépek bemutatója, traktorozás vagy omnibuszozás Dinnyésen.
3. Pákozdi szurdok kirándulás, túra.
4. Egy alkalommal grillezés, tábortűz.
5. Hogyan alakítsam a külsőm, hogy sikeres, elfogadott legyek a társadalomban? Programsorozat szakemberek segítségével (kozmetikus, manikűrös, fodrász, borbély, dizájner, dietetikus), tanácsadás egyénre szabottan.
6. Napi erősítő, nyújtó torna fél órában.
7. Rengeteg fürdés, napozás, strandolás.

A fentieken kívül megszervezik külön egyéni költségre a sárkányhajózást naplementekor a Velencei-tavon és a sup bérlést, oktatást.
Sárkányhajózás: 3000 Ft/fő
Sup bérlés egy napra: 5000 Ft/fő körül van (ha több fiatal bérel egy sup-ot az összeg megoszlik)
A táborozók maguk fizetik meg az IFA-t, ami 430 Ft/fő/éj.
A programokat az időjárás változásainak függvényében változtathatják és azt a táborozók is alakíthatják.
A program színes. Elsősorban aktív, érdeklődő, kimozdulni szerető táborozók jelentkezését várják. Hangsúlyozni szeretnék azonban, hogy nem kötelező minden programon részt venni, hiszen a cél, hogy mindenki nyaraljon, pihenjen és érezze jól magát.

Ellátás

Napi háromszori étkezés. Az ételt egy helyi vállalkozás szállítja a helyszínre, a nyaralók azt a vendégház étkezőjében, a helyszínén fogyasztják el.
Felügyelet és asszisztencia:
A táborozók életét nappal és éjjel 8-10 fő gyógypedagógus, pedagógus, asszisztens kolléga segíti.
Táborozók által fizetendő összeg:
50.000 Ft/fő,
ami a szállás és az étkezés költségét tartalmazza. A többi költséget pályázati pénzből igyekszenek fedezni.
Tehát ezért ez az összeg fedezi a következőket:
• szállás 5 éjszakára, asszisztencia
• napi háromszori étkezés
• programok, belépők, tandemek használata, előadók stb. (kivéve sárkányhajó és sup)

Jelentkezés

Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével és 10.000 Ft előleg befizetésével lehet. A számlaszámot a jelentkezési lap beérkezése után küldik meg.
Jelentkezési lapot a következő névre és e-mail címre küldött levélben kérhetsz:
Petneházy Emőke
epetne@gmail.com
A kitöltött jelentkezési lapokat a következő email címre várják:
epetne@gmail.com
Jelentkezési határidő:
2023. április 23. vasárnap.
A második részlet befizetése a tábor megkezdése előtt egy hónappal (június 22.) lesz aktuális.
Lemondási feltételek:
Amennyiben a táborozó a tábor megkezdése előtt egy hónappal, tehát június 22-ig a jelentkezését visszavonja a befizetett összeg 100%-át visszafizetik.
Amennyiben a táborozó a tábor megkezdése előtt 2 héttel, tehát július 8-ig mondja vissza jelentkezését 3000 Ft-ot tudnak visszafizetni abban az esetben, ha nem tudják a helyet a várólistáról feltölteni vagy a visszamondó személy nem ajánl maga helyett más megfelelő, alkalmas személyt. Ha ez megtörténik, a teljes összeget visszafizetik.

Egy izgalmas, hagyományteremtő tábort terveznek.
Irány a tó ismét! Gyere és tarts velük!

Üdvözlettel,
Petneházy Emőke
Kézzelfogható Alapítvány
epetne@gmail.com
+36 70 383 7766
valamint Mógáné Sebők Erzsébet (Zsebi), a Kézzelfogható Alapítvány elnöke