A tinédzser-lét mindenki számára kritikus életszakasz, ami látássérültként több egyedi problémát is rejthet. Milyen megoldások vannak a környezeti akadályok és milyenek a belső nehézségek leküzdésére? Erről szól az Együtt a jövőnkért sorozat következő alkalma.
A májusi beszélgetés első felében azt járjuk körül, hogy az integrált oktatásban hogyan tud egy gyógypedagógus támogatást nyújtani ahhoz, hogy az egyéni szükségleteinkhez leginkább illeszkedő módszereket és eszközöket használhassuk a tanuláshoz. Ebben Garai Szilvia, a Gyengénlátók Általános Iskolájának Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének vezetője lesz segítségünkre.
A program második felében a Kamasztér Alapítvány szolgáltatásait ismerhetjük meg, akiknek Szívvel látni című projektje kifejezetten látássérült fiataloknak szól. A pszichológiai szakértelem, valamint a tapasztalati és technológiai tudás együttese biztosítja, hogy a speciális élethelyzetben lévő fiatalok is gyors segítséget kapjanak. Online platformjuknak köszönhetően az ország bármelyik részéről lehet hozzájuk fordulni, akár anonim módon is. Mindenről Biró Boglárka, a Kamasztér Alapítvány okleveles pszichológusa fog bővebb tájékoztatást adni.
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt az eseményre, kifejezetten a látássérült diákokat, szüleiket és a velük foglalkozó szakembereket.
Az esemény időpontja: 2025. május 21. (szerda) 17:00
Az esemény helyszíne: online – Google Meet
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2025. május 19. (hétfő) 12:00-ig fogadunk a következő online űrlapon:
https://forms.gle/Gd8PYs5F97qQ76mN7
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Puskás Anett
ifjúsági referens