Nyelvvizsgára jelentkezni a vizsgázó által választott vizsga központnál írásban kell és már ekkor jelezni szükséges a fogyatékosság tényét (ezt az alább részletezett irattal igazolni is kell.), illetve kérni az egyedi eljárás, körülmények biztosítását. A jelentkezés során a fogyatékosság tényét, illetve a speciális szükségleteket igazoló szakvéleményt kell csatolni. Ha a hallgató (jelentkező) fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennállt, a fogyatékosság, sajátos nevelésiigény a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálati intézmények, illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei által kibocsátottszakértői véleménnyel igazolható (87/2015. (IV. 9.) kormányrendelet 63. § (2) bekezdés.) Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy igazolás céljára 2020. szeptember 1. előtt a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok, és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok által kiadott szakértői vélemények is felhasználhatók.
Abban az esetben, ha a vizsgára jelentkező fogyatékossága a középfokú tanulmányok befejezését követően következett be, akkor a szakértői véleményt az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatától (címe: 1074. Budapest, Damjanich u. 41-43, Telefon: +36-1/461-3770, E-mail: titkárság@gyopsz.elte.hu) lehet beszerezni. 2020. szeptember 1. előtt ugyanezen szervhez kell fordulni szakvélemény kiadása érdekében akkor is, ha valaki felnőtt oktatásban, nem nappali munkarendben folytatott tanulmányok során jelentkezik nyelvvizsgára. A szakértői vélemény kiadása során a vizsgára jelentkező személy személyes vizsgálata mellőzhető, ha az általa benyújtott orvosi, pedagógiai dokumentumokból, előzményekből a fogyatékosság ténye megállapítható. A szakértői véleménynek mindenképp tartalmaznia kell javaslatot a kapható kedvezményekre, speciális igényekre vonatkozóan is.
A szakértői vélemény kiadása iránti eljárástérítés köteles.
A speciális körülmények biztosításáról, és a szükséges eljárásról a vizsgaközpont vezetője egyéni elbírálás alapján, a csatolt szakértői véleményben foglaltak figyelembe vételével dönt.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota