2018. október 19-én a centenáriumi fehérbot heti rendezvénysorozat keretében a Jövő Kilátásai projekt szervezői egy konferenciára hívták meg az érdeklődő fiatalokat, tanárokat és a segítő szakembereket. A projekt elsődleges célkitűzése a középiskolába járó látássérült tanulók tanulási feltételeinek áttekintése, jógyakorlatok gyűjtése és eljuttatása az iskolákba és az őket támogató szervezetekhez. Ennek egyik fontos állomása volt a projektet a nyilvánosság előtt bemutató konferencia, melyen több mint 100 fő vett részt.

A rendezvényt a projekt felelős vezetője, Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke, s egyben a projekttel foglalkozó munkabizottság elnöke nyitotta meg, majd Orsós Zsolt, az EMMI Fogyatékosságügyi Főtitkára köszöntötte a résztvevőket.
A munkabizottság tagjai, Dr. Csocsán Emmy, gyógypedagógus, egyetemi tanár, Kuminka Györgyné, gyógypedagógus, történelem és orosz szakos tanár, valamint Puskás Anett, érdekképviseleti előadó és ifjúsági referens, betekintést nyújtottak a projektet megelőző időszakba, illetve a projekt kezdeteibe, ezzel felhívva a figyelmet arra, milyen régóta szükségszerű, hogy az érintettekkel együttműködve tegyünk az elérhető oktatásért.
A konferencia 4 előadásnak adott lehetőséget, melyek jógyakorlatokat mutattak be, illetve olyan projekteket, melyek jó gyakorlatokká szeretnének válni.
Elsőnek Füller Noémi (gyógypedagógus hallgató ELTE BGGYK) és látássérült volt diákok ragadták meg a mikrofont, és arról beszélgettek, milyen élményeik voltak a középiskolában. Jógyakorlatként elhangzott például, hogy érdemes megbeszélni a tanárral, hogy ne hagyják ki őket a kirándulás élményéből, legyenek ők is nem csupán a tanulás, hanem az osztály, mint közösség, aktív részesei. Fontos jógyakorlat volt szintén, hogy elmondjuk szükségleteinket. Így ha igényünk van arra, hogy a tanár felolvassa, mit ír a táblára, akkor beszéljük meg vele. Minden jógyakorlatot, mely elhangzott, a projekt munkatársai kigyűjtöttek. A második beszélgetés során a Jelenlegi és egykori integrált látássérültek közösségének két alapítója Kardon Annamária és Velegi Dorottya beszélt a csoportjuk funkciójáról. A csoport célja, hogy segítse mindazokat, akik érintettek a „látássérült ügyben”, így nem csak látássérültek, de például szülők is csatlakozhatnak a csoporthoz. A csoportban lehetőség van megkérdezni a csoporttársakat, legyen szó tanulásról, viseletről, egy kulturális programról, vagy tájékozódásról. A közösség aktív, így akinek valamilyen kérdése van, nyugodtan keresse fel őket.
A harmadik előadást Fejes-Martinez Krisztina tartotta a Salva Vita Alapítvány munkatársa. Az előadás az Adj egy ötöst! projektről szólt, mely középiskolás fiatalok és tanáraik szemléletformálására törekszik tapasztalati szakértők közreműködésével. A különböző „miniprojektek” egy-egy olyan napot takarnak, melyeket a diákok terveznek meg az osztályfőnökük segítségével és aktívan csinálnak egy-egy tevékenységet a tapasztalati szakértőkkel akadálymentesített körülmények között. A projektnek ez a második éve, s ma már nem csak a középiskolások, de a felső tagozatos diákokhoz is eljut. Az előadás kapcsán egy látássérült kislány, Strenner Hajnal Csillag is ellátogatott hozzánk, aki elmondta, milyen jó élményekkel gazdagodott az egyik Adj egy ötöst! nap alkalmával. A programról egy videót is megtekinthettünk, melyet a diákok saját maguk verselve „narráltak”. Ha valaki szeretné, hogy az osztálya részt vegyen a versenyben, keresse fel a www.adjegyotost.hu oldalt.
A következő előadást Puskás Anett tartotta, és a 100-ast egy 100-asért! című projektről szólt, mely egy teljesen új kezdeményezés. A projekt a látássérültek sportolásáról, aktív szabadidő eltöltésének motiválásáról szólt. A versenyzőknek a facebookon meghirdetett felhívás alá kellett a szabályoknak megfelelően kommentben feltölteniük a megmozdulásokat, megnevezve milyen tevékenységet folytattak, hány kilométert tettek meg. A kedvelések száma határozta meg a győzteseket is. Az vehetett részt a végső összecsapásban, aki megtette a minimum 100 km-t, mely után esélye nyílt hazavinni a 100000 Ft értékű sportszer vásárlási-utalványt. A verseny résztvevőinek kötelezően fel kellett tölteniük 3 fényképet, mely bizonyítja a táv megtételét. A verseny azóta véget ért. 2 egyéni és 2 csapat gazdagodhatott egy-egy 100.000 Ft értékű utalvánnyal. A verseny több, mint 3 hónapig tartott és több, mint 38000 embert ért el. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, melyek tanulmányozása után, a versenykiírást fejlesztve, szeretnénk a jövőben is elindítani a versenyt. Az előadás célja volt, hogy felhívja a figyelmet a testnevelés órák alóli felmentések ellenzésére.
A konferencia negyedik előadását Angyal Gábor, az MVGYOSZ szakmai vezetője, és Sebesi Éva, az adaptáló csoport vezetője tartotta a tankönyvek egyenlő esélyű hozzáféréséről. Az előadók elmondták, hogy egy tankönyv adaptálása több precíz munkát megkövetelő feladatból tevődik össze, ezért egy igen időigényes folyamatról beszélünk. Fontos, hogy az oktatási intézmények a megadott határidőkön belül megküldjék azon könyvek listáját, melyekre szükségük van az ott tanuló látássérült diákoknak.
Az esemény jelentős felismerése volt, hogy a Szövetség és diák közötti közvetett kapcsolat (ugyanis a tankönyvek igényét mindig az oktatási intézménynek kell jelezni) sokszor problémát okoz, ha a diák valamilyen negatívumot tapasztal az elkészített tankönyv feldolgozása során. Ebben az esetben érdemes rögtön az MVGYOSZ-szel felvenni a kapcsolatot, hogy az adott ügyben gyors lépések történjenek.
A konferencián több hozzászólás is azt bizonyítja, hogy nem csak a középiskolákban, de a felsőoktatásban is gyakran találkoznak problémákkal a látássérült hallgatók, melyre szintén nagy figyelmet kell fordítani.
A konferencia után egy szabad beszélgetés vette kezdetét a délutáni Teaházban, ahol a résztvevőknek finom szendvicsek és különleges ízű teák mellett volt lehetőségük megbeszélni azokat az észrevételeket, melyekre a hivatalos részében a rendezvényen nem volt idő.
A Teaház ideje alatt Marge jött el hozzánk énekelni, majd a Kotta Nélkül Band zenéjét hallgattuk. Aki kitartó volt, még egy vicces karaoke partyban is részt vehetett.
A rendezvény moderátora Pál Zsolt, rádiós-műsorvezető volt.
Arra kérünk minden érdeklődőt, hogy hallgassák meg a felvételt és reagáljanak a szervezes@mvgyosz.hu mail címen azok is, akik nem voltak jelen.
Kérjük, küldjenek jógyakorlat elérhetőségeket folyamatosan.
A jövő kilátásai projekt előtt még hosszú az út. De a közös érdek, mely mögött rengeteg ember áll, segíti eljuttatni célja felé. Ez az időszak, a helyzetfelmérés időszaka, melynek során tapasztalt akadályokat, azok okainak elemzését, azok elhárítására tett javaslatait a munkabizottság ajánlás formájában eljuttatja az illetékes intézményekhez. Ezen célok eléréséhez vezető út kezdetének egyik fontos állomása volt ez a konferencia. Egy szükséges alapot adott a 2019-ben tervezett rendszeres találkozóknak, melyek az Együtt a jövőnkért nevet viselik.

A konferencia a következő linken megtekinthető:
https://www.facebook.com/mvgyosz/videos/455169774890441/
Puskás Anett és Csocsán Emmy