Online keretek között valósult meg a 2020-as év első Együtt a jövőnkért eseménye. A beszélgetésbe az ország, s világ több pontjáról csatlakoztak, hogy a látássérült diákokat is érintő digitális oktatás és érettségi témaköreiben beszélgethessenek.
Az online eseményen szakemberek, diákok, hallgatók és szülők is részt vettek, így összesen 28 résztvevővel zajlott a beszélgetés a Google Meet alkalmazáson keresztül. A beszélgetés résztvevőit dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntötte. Majd Puskás Anett, ifjúsági referens számolt be A jövő kilátásai munkacsoport elmúlt hónapjainak munkájáról, melyből több beszélgetés is kikerekedett. A beszélgetések témák szerint csoportosítva lettek a könnyebb navigáció érdekében.
Idegen nyelv érettségi
Az Oktatási Hivatal Tájékoztató érettségi elnökök számára 2019-es kiadványában még jelen volt, hogy aki időhosszabbítást kér – a szakértői véleményének megfelelően -, az emelt szintű idegen nyelv érettségi letételéért nem kaphatott egyenértékű nyelvvizsga bizonyítványt. Az ezt szabályozó rendelet 2019. novembertől módosult. Így a 2020. május 7-én az OH által kiadott Tájékoztató érettségi elnökök számára 2020 című dokumentumban már a megfelelő leírás található. A Tájékoztató látássérült vizsgázókra specifikusan vonatkozó részeit a Mi a teendő, ha látássérült személy érettségizik? – ajánlás oktatási intézmények számára című cikkben lehet elolvasni. Az időhosszabbítás természetesen minden tantárgyból kérhető, ha a szakértői vélemény ezt alátámasztja. A kérelmet az érettségi vizsgára való jelentkezéskor kell benyújtani, s annak az oktatási intézménynek az igazgatója bírálja el, ahol a diák érettségizik mind a tavaszi, mind az őszi érettségi vizsgaidőszakot tekintve.
Fontos kiemelni, hogy aki csak szóbeli idegen nyelv érettségit tesz, kizárólag akkor kaphatja meg élő idegen nyelvből az egyenértékű szóbeli nyelvvizsga bizonyítványt, ha teljesíti a hallott szöveg értése vizsgarészt. Élő idegen nyelv például az angol, német, olasz, francia, stb. Nem élő idegen nyelv például a latin.
Informatika érettségi
Az idei érettségi időszakban Vass Ádám emelt szintű informatika érettségi vizsgát tett írásban. A beszélgetés során beszámolt tapasztalatairól. A feladatlap – véleménye szerint – megfelelően adaptált volt. Azt a feladatot, ahol látása is szükséges lett volna a megoldáshoz, kihagyta, és odaírta, hogy a látássérültsége miatt nem tudja megoldani. Ilyen volt egy Power Point programmal kapcsolatos feladat. Az informatika érettségihez egy forrásanyag is tartozott, de az Oktatási Hivatal egy rossz CD-t küldött. A problémát a fogadó oktatási intézmény nagyon jól kezelte. Amíg vártak a megfelelő dokumentumokra, beszélgettek Ádámmal, partnerként kezelték Őt. Az érettségit így később kezdte egy órával és emellett természetesen megkapta az általa kért időhosszabbítást is. Informatika érettségi eredménye jeles lett, mely egyenértékű egy ECDL jogosítvánnyal – ez középszintű jeles informatika érettségi esetén is igaz. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság honlapján erről lehet tájékozódni.
A beszélgetés során az is elhangzott, hogy egy új ECDL vizsgamodul van, Közösségi média néven, melynek a tananyaga ingyenesen letölthető szintén a Társaság hivatalos oldalán.
Filozófia érettségi
Középszinten filozófiából írásban érettségizett egy Békés megyei diák, Szilágyi Alex, aki szintén igénybe vette az időhosszabbítást. Az adaptáció megfelelő volt számára, a leírások, feladatok egyértelműek voltak. Alex vizsgája szintén jeles lett, melyet a normál időkeretek között írt meg. Tudni érdemes, hogy ha valaki igényli az időhosszabbítást, de később nem él vele, attól még a kérelmének megfelelően dokumentálják az érettségijét. Ez viszont nem jár semmilyen hátránnyal.
Érettségi és adaptált feladatlapok
A 2020-as tavaszi félévben 3 teljesen vak tanuló vizsgázott írásban. Ez a szám vélhetően növekedni fog, ugyanis az MVGYOSZ közreműködésével bárki számára elérhetővé válnak az elmúlt évek elektronikusan adaptált érettségi feladatlapjai. Eddig a vizsgázók nem tudhatták, mire számíthatnak az érettségi előtt, így aki az írásbeli vizsgát választotta – a szakértői véleménynek megfelelően -, az nagy izgalmakkal telve futhatott neki a vizsgának. Ez is az oka lehet annak, hogy a statisztikák szerint az elmúlt években többen választották a szóbeli megmérettetést. Ez a tapasztalata Szekeres Veronika gyógypedagógusnak is a gyengénlátó diákok esetében, aki elmondta, hogy általában a tudásukban magabiztosabb tanulók választják az írásbeli vizsgát. Az idei érettségi időszakban a vele kapcsolatban lévő diákok azt jelezték számára, hogy minden rendben zajlott az írásbeli vizsgákon. A feladatlapokkal kapcsolatban Weisz Ildikó gyógypedagógus problémaként vetette fel, hogy a gyengénlátó vizsgázók érettségi feladatlapjait egyforma méretben és módon nagyítják. Így nem az egyéni szükségleteknek megfelelően vannak adaptálva. Ez azért jelent problémát, mivel minden látássérültség más és más, így mást jelent az akadálymentesség is számukra. Az érettségi kapcsán Horváth Dorina, diák kérdezte, hogy miben tér el a tavaszi és az őszi érettségi vizsgaidőszak? Az általános, nem látássérült specifikus témákat általában nem töltjük fel A jövő kilátásai oldalra, de ha van rá igény, ezt is megtesszük. A kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a speciális szükségletek jelzése hasonló módon történik, mint a tavaszi érettségi vizsgaidőszakban. A különbség, hogy a vizsga helyszíne a középszintű érettségi során sem biztos, hogy a saját oktatási intézmény lesz. Mivel kevesebb diák érettségizik ebben az időszakban, így a megyékben kijelölt vizsgaközpontok vannak.
Gulyásné dr. Bölkény Ágota, az MVGYOSZ jogtanácsosa beszámolt arról, hogy A jövő kilátásai-ban dolgozó személyek munkájában a szakmai cikkek írása, és a jó gyakorlatok gyűjtése-feltöltése mellett fontos szerepet tölt be a hivatalos jogi-érdekképviseleti munka is. A résztvevőknek elmondta, hogy a munkatársak által szakértők bevonásával készül egy szakmai anyag, melyet az Oktatási Hivatalnak fog megküldeni az MVGYOSZ. Ebbe a munkába szívesen fogadja az MVGYOSZ további önkéntes szakemberek jelentkezését. Az Oktatási Hivatallal való kapcsolattartás során a 2020-as tavaszi időszakban főként az érettségi lebonyolítása volt a levelezés tárgya. Így sikerült elérni, hogy az eddig (2009-től) adaptált érettségi feladatlapokat az Oktatási Hivatal tegye elérhetővé. Ez több, mint 50 adaptált érettségi feladatlapot jelent. Ennek elérési módját és a feladatlapok listáját az Elérhető adaptált érettségi feladatlapok oldalunkon tekinthetik meg. Dr. Flamich Mária és dr. Hoffmann Rita megkérdezte, miért nem voltak eddig általánosan elérhetőek, mint a nem adaptált feladatlapok? Sajnos, bár az MVGYOSZ munkatársai is ezzel a kérdéssel indítottak az Oktatási Hivatalnál, erre nem voltak nyitottak. A hivatallal való kapcsolattartást folytatjuk.
Horváth Dorina felszólalt annak kapcsán, hogy mivel Ő nincs tisztában az érettségi feladatlapok adaptált formáival, és több negatívumot hallott eddig, ezért gondolta, hogy a szóbeli érettségi mellett fog dönteni, ha eljön az ideje. De a feladatlapok elérhetősége talán meg fogja változtatni döntését. Ebben a pillanatban lehetett azt érezni, hogy miért olyan fontos, hogy szakemberek és diákok egymással, mint egyenlő felek beszélgessenek. Az Együtt a jövőnkért találkozók célja mindig is az volt, hogy a benne lévő emberek meghallgassák a másik fél oldalát is, így közösen találjanak megoldásokat.
Digitális oktatás
Már a jelentkezéskor több ember vetette fel kérdésként, hogy milyen akadálymentes, ingyenes online felületek vannak?; Illetve, hogy hol lehet tájékozódni ezekről?; és hogy hogyan lehet ezeket használni?
A Google Meet és a Facebook új Messenger Rooms alkalmazásáról a Hobby Rádió Gépház című műsorában beszélgetnek és tesztelik az alkalmazásokat a műsorvezetők.
Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány elnöke is beszámolt az InfoAlap új tréninganyagairól, melyek nyáron lesznek elérhetőek. Véleményük szerint a Zoom bizonyult eddig a legmegfelelőbb programnak, így erről is fog megjelenni anyag a nyáron. Biztatóan elmondta azt is, hogy az Ország Licenc várhatóan változatlan keretek között fog folytatódni.
A Redmenta oldalát gyakran használják a tanárok számonkérésre. Az oldal VoiceOver segítségével olvasható. Viszont vannak az oldallal kapcsolatban negatív tapasztalatok is, miszerint számítógépen NVDA képernyőolvasó program segítségével nem megfelelően kezelhető.
Redmenta használata
A Quizlet alkalmazást gyakran használják nyelvtanfolyamok során, így tökéletes nyelvtanulásra. Saját magunknak is készíthetünk szókártyákat akár más tantárgyak tanulásához is.
Quizlet használata
A Google Classroom szintén akadálymentesen használható lehetőség. Anyagokat oszthat meg a tanár a diákjaival a felületen. A hátránya, hogy ha saját személyes fiókkal használja valaki, gyorsan megtelik a tárhely.
Egy rövid bemutató videó a Google Classroom használatához
A Discord nevű program sajnos nem akadálymentes, de mivel használni szokták a tanárok, érdemes ismerni.
Discord használata
Nem távolléti, de digitális oktatás témaköréhez tartozik a Kahoot alkalmazás. Használata
A Mentimeter is hasonlóan a jelenlevő közönség bevonására szolgál. Használata:
A digitális oktatás eszközeibe való belemélyedéshez mindenképpen javasoljuk az InfoAlap anyagait, valamint az MVGYOSZ Okosklubhoz való csatlakozást.
A fentiek mellett még mindenképpen meg kell említeni a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szakemberek által kidolgozott anyagát:
https://dpmk.hu/2020/04/17/online-megoldasok-sni-specifikus-javaslatokkal/
A szem védelme
Weisz Ildikó a digitális tanulás kapcsán fontos problémára hívta fel a figyelmet a diákok szüleinek tolmácsolásában. A gyengénlátó gyermekek gyakran lassabban oldanak meg egy-egy feladatot, mivel lassabban olvashatnak. Ez több képernyőidő használatát is jelenti egyben a jelenlegi helyzetben. Mivel ez káros hatással lehet rájuk, így fontos, hogy megszabják ennek maximális idejét a tanítás során. Az ügyben hivatalos úton fog fellépni az MVGYOSZ. Emellett a közmédiában fel kívánja hívni a figyelmet a szemek védelmére is ( https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/felhivas-a-digitalis-oktatas-kovetkezteben-megnovekedett-kepernyoido-kapcsan/ ). Hiszen a munkavégzés során is szabályozva van a maximális képernyő előtt töltött idő. Többen jelezték, hogy megoldás lehet a szemek kímélésére a képernyőolvasó programok használata, ha túl sok a tananyag. Ezt a módszert egyetemen tanuló gyengénlátó hallgatók beváltan használják. Szuhaj Mihály hozzátette, hogy tökéletes eszköze ennek a Fusion program, mely szintén az ingyenes Ország Licenc részét képezi. A program során egyszerre lehet használni nagyítást és képernyőolvasást, illetve az egér használata is gördülékenyen lehetséges. Másik megoldásként a korrepetálás, együtt tanulás ötlete merült fel. A látássérült diákoknak nagy segítség lehet egy online úton segítő mentor, legyen szó túlterhelt szemekről, vagy éppen a látás hiányáról. Dr. Nagyné Schiffer Csilla az ELTE BGGYK egyetemi docense a hallgatók megkeresését javasolta ez ügyben. A hallgatók önkéntes munkáért ugyanis kreditet kaphatnak. Az MVGYOSZ fel fogja keresni az ELTE Hallgatói Önkormányzatot.
A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a diákok aktívan használják A jövő kilátásai weboldalt. Volt, aki a tanárainak is elküldte az aktuálisan fontos cikkeket. Ezúton ajánljuk figyelmébe minden látássérült fiatalok oktatásával-tanulásával vagy szabadidejével kapcsolatban érdeklődőnek, legyen tanár, diák, vagy szülő az illető. Terjesztés esetén javasoljuk, hogy az adott oldal hivatkozását továbbítsák, mivel rendszeresen frissítjük cikkeinket. Így biztos az aktuálisan érvényes adatokat fogják megkapni. A cikkekben gyakran jelenítünk meg hivatkozásokat is, ezért is ez a legmegfelelőbb módja az információ továbbításának. A jövő kilátásai projektet mindig is támogatta Schiffer Csilla, amit ezúton is köszönünk neki. 2020 nyarától Ő is része lesz annak a csapatnak, akik szakmailag ellenőrzik az oldal tartalmát.
A beszélgetés óta több visszajelzés is érkezett, hogy az online forma megfelelő volt a résztvevőknek. A nagy távolságok ellenére is sokan tudtak csatlakozni. Valószínűleg leghamarabb ősszel lesz (online) találkozó. Ha nem a digitális módon történik a beszélgetés, akkor is biztosítani fogunk lehetőséget a távolban maradóknak, ahogy ezt többen kérték is.
Ezúton köszönjük mindenkinek az aktív részvételt!
Én ezúton is köszönöm dr. Nagyné Berke Mónika és Németh Orsolya munkatársaimnak a segítségét a megvalósításban.
Puskás Anett