A jelentkezés az e célra szolgáló jelentkezési lappal történik, amit a május-júniusi vizsga időszak esetében február 15-éig, az október-novemberi időszakra pedig szeptember 5-éig kell beküldeni vagy az érettségit szervező iskola igazgatója, vagy a kormányhivatal részére.
A tanulói jogviszony fennállta alatt, ha a jelentkező még kiskorú (18. évét nem töltötte be), akkor ebben az iskola a szülő engedélyével segítséget nyújt. A nagykorú tanulónak a jelentkezést már magának kell intéznie akár személyesen, akár meghatalmazottja útján. A jelentkezés során csatolni kell – egyebek mellett – a fogyatékosság igazolására szolgáló szakvéleményt, illetve jelezni, hogy a vizsgázó milyen tárgyból, milyen fajtájú, illetve szintű vizsgát akar tenni, illetve milyen speciális igényei vannak fogyatékosságából adódóan. A jelentkezés tárgyában az iskola igazgatója határozattal dönt. Ebben kell rendelkeznie a speciális igények tárgyában is a csatolt szakvéleményben foglaltak figyelembe vételével. Ha a tanuló/szülő nem ért egyet az igazgató döntésében foglaltakkal, természetesen jogorvoslattal élhet a határozat ellen. A határozatban tájékoztatást kell adni arról, hogy ellene milyen határidővel, mely szervhez lehet fellebbezést benyújtani.
Előfordulhat az is, hogy adott vizsgázónak több középiskolába kell mennie emelt szintű érettségire, mivel eltérő lehet, hogy melyik iskola, milyen tárgyból szervezi ezt meg. Ilyenkor a könnyítések, mentesítések kérdésében iskolánként történik meg a döntéshozatal. Emiatt is nagyon fontos, hogy a szakvélemény tartalmazza, melyek azok a speciális igények, körülmények, amelyeket az érintett vizsgára jelentkező fogyatékossága alapján igénybe vehet.
A sajátos nevelési igény, fogyatékosság tárgyában egyéb iránt a szakvéleményt a tanuló tankötelezettsége alatt a megyei pedagógiai szakszolgálatok adják ki. Aki ilyen szakvéleménnyel már rendelkezik, az érettségin megillető könnyítések tekintetében utóbb kérheti annak kiegészítését. Ha később következik be a fogyatékos állapot, akkor annak fennállását szakorvos által kiállított igazolással kell bizonyítani, illetve ilyen esetben az érettségi vizsgán történő könnyítésekre vonatkozó szakértői vélemény kiadását az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatától lehet beszerezni.